Út Felvidékre a bányavárosok világába

2023. május 3-án indultunk útnak Szlovákiába 34 fő hetedik évfolyamos és 4 fő ötödik évfolyamos diákkal a Határtalanul pályázat keretében megvalósult kirándulásra.

A buszon már az elejétől kezdve nagyon vidám hangulat volt.

Az akadálytalan határátkelésünk után egyből Alsósztregovába mentünk, ahol egy nagyon érdekes és figyelemfelkeltő tárlatvezetést hallgathattunk meg a Madách kastély tapasztalt dolgozójától. Közelebbről ismerkedhettünk meg Madách Imre Az ember tragédiája című művével, valamint Madách életének részleteiről is információt kaptunk. Az egész kiállítást lebilincselőnek és szépnek találtuk. A kastélyt elhagyva elsétáltunk az angolkerthez, ahol megtekintettük Madách Imre sírhelyét és a csodálatos környezetet, amely körülvette azt. Az első nap következő helyszíne Árva vára volt, ahol már érkezéskor is mesés táj fogadott bennünket. Visszatekintettünk a régmúltba, és itt is sok információt tudtunk meg, amelyből kitűnt számunkra az irodalom és a történelem elválaszthatatlan kapcsolata. Este elfoglaltuk szállásunkat, amely Donovaly csodálatos síparadicsomában volt. A vacsora után volt lehetőségünk átbeszélni a látottakat, és a szórakozásra is jutott időnk.

A második napon egy gyors reggeli után Bajmóc felé vettük az irányt.

Útközben megálltunk és egy kis patak mentén sétáltunk egy kicsit. Bajmóc várához érve elképesztő látvány tárul elénk. Mintha egy mesében találtuk volna magunkat, olyan csodálatos volt már kívülről is a vár. Belül a szemet még jobban elkápráztató látvány tárult elénk. Kedvenc termünk a tükörterem volt, ahol sok képet is csináltunk. A részletes idegenvezetés után folytattunk utunkat Körmöcbánya felé. Egy kis városnézés után volt időnk fagyizni és pizzázni is. Este vacsora után a leglelkesebbekkel elindultunk, hogy Donovaly csodálatos táját közelebbről is megismerjük. Az esti hegyi sétán gyönyörű kilátás tárult elénk. Mindenki nagyon élvezte.

Az utolsó nap búcsút vettünk szállásunktól, majd Selmecbányára látogattunk. Az itt látottak elnyerték mindenki tetszését, és tömérdek új fontos dolgot tudhattunk meg róla. Hazafele jövet Léva váránál jöttünk el, majd a határátlépés előtt Párkányban készítettünk egy fotót az Esztergomi Bazilikával a háttérben.

A koradélutáni órákban érkeztünk haza Százhalombattára, ahol mindenki egy emlékezetes és magával ragadó kirándulás után térhetett haza szeretett otthonába.

Kis Eszter és Szecskó Linda
7.a osztályos tanulók

Határtalanul - Nagyváradon és környékén

2022. június 27-én reggel 6 órakor indult iskolánk hetedik évfolyama hatodikos és ötödiket diákokkal kiegészülve Nagyváradra a Határtalanul pályázat keretében megvalósult kirándulásra.

A zökkenőmentes határátkelés után Nagyváradon felvettük az idegenvezetőnket, majd mentünk tovább Nagyszalontára, utunk első hivatalos állomására. Itt megnéztük a Csonka toronyban az Arany János Emlékmúzeumot, ahol testközelből élhettük át a költőórás hagyatékát. A múzeumlátogatás után elsétáltunk Arany szülőházához is, amit csak kívülről tudtunk megtekinteni, de így is hatalmas élmény volt a csoport számára. Nagyon rövid szabadfoglalkozás (mosdó- és boltszünet) után tovább indultunk Várasfenesre, ahol a Fekete-Körös völgyi magyarság gazdag hagyományait, használati tárgyait felvonultató tájházat nézhettük meg. A csoportot teljesen magával ragadta a tájházat üzemeltető család elhivatottsága, mindenki nagyon élvezte ezt a programot. Az esti órákban érkeztünk meg Nagyváradra. A jóhangulatú és tartalmas vacsora után elfoglaltuk a szállásunkat a Posticumban.

A második nap reggelén először a kiskohi Medve-barlanghoz mentünk, ami Erdély legszebb és leglátványosabb cseppkőbarlangja. A barlang az itt talált barlangi medve csontvázról kapta a nevét, ami egy az Európában talált négy épségben megőrzött barlangi medve csontváz közül. A program nem csak érdekes és szép, különleges élmény volt, de a kinti majdnem 40 fokhoz képest nagyon jó érzés volt a hűvösbe húzódni. A cseppkőbarlang után hosszú, de annál szemet gyönyörködtetőbb szerpentines út vezetett fel minket a Pádis-fennsíkra, ahol a kirándulás talán legkimerítőbb programja következett. Feltúráztunk ugyanis a tengerszint fölötti 1476 méteren található Mócok Templomához, ahonnan elképesztő kilátás nyílt a képeslapra illő tájra. A túra után fáradtan és éhesen érkeztünk meg vacsorázni, ahol sem a hangulatra, sem a különleges pizzára, sem a társaság magatartására nem lehetett panasz.

Szinte pillanatok alatt érkezett el a kirándulás utolsó napja, amit a hazautazás előtt Nagyvárad történelmi és kulturális emlékeinek szentelhettünk. Reggeli után a Nagyváradi várban kezdtünk, ahol betekintést nyerhettünk város történelmébe Szent László korától az 1848-49-es szabadságharc eseményeiig. Emellett egy nagyon érdekes kiállítást is megnézhettünk, ahol Leonardo da Vinci munkásságát ismerhettük meg. A vár után az Ady Endre Múzeumot látogattuk meg, ahol rengeteg érdekességet tanulhattak, hallhattak a diákjaink Ady és Léda kapcsolatáról. A kirándulás zárásaként végül megcsodálhattuk a belváros szépséges épületeit, például a Szigligeti Ede Színházat vagy a Sas Palotát. Itt egy kis szabad program, fagyizás, nézelődés után indultunk vissza a buszunkhoz.

Szerencsés hazautazás után este 8 óra körül, élményekkel tele és nagyon fáradtan érkeztünk vissza az iskolához. A kirándulást diákjaink és pedagógusaink is nagyon élvezték, rengeteg élménnyel és tudással gazdagodtunk. A gyerekek szinte egy emberként kérdezték, hogy jövőre is lesz-e ilyen. Sajnos ennek a társaságnak nem, de az idei hetedik évfolyamunk izgatottan várja a pályázatuk elbírálását. Reméljük, hogy hasonlóan sikeres, eredményes és jóhangulatú utazásban lesz nekik is részük.

A képek itt nézhetők meg.

Határtalanul - Kirándulás a Felvidéken

"Keresek egy erős vándorbotot,
s taposok a magaslat hátán."

Barta Ágnes

2019 szeptember 24-én a hetedik évfolyam egy nyolcadikos és három hatodikos tanulól, összesen 67 diák és tanáraik, Pehó-Vócsa Szilvia, Radics Zsuzsanna, Szatmári Zoltán, Besenyei Tamás, Sefcsik Mária és jómagam elindultunk, hogy felfedezzük a Felvidék természeti és kultúrális értékeit, különös tekintettel a magyar lakta településekre.

A reggel 6 órai indulásnál könnyes búcsút intetve a szülőknek, majd izgalmakkal teli vártuk Szlovákiával való ismerkedésünket. Első pihenőnk Miskolcon volt, ahol csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, aki mindent megtett azért, hogy a 4 nap alatt a lehető legjobban érezzük magunkat. Rengeteg információt kaptunk minden egyes tájról, településről történelmi és természetismereti szempontból is. Csodáltuk is őt hatalmas tudásáért.

Második megállónk már SzlovákiábanTorna városa volt, ahol a helyi magyartanítási nyelvű iskola diákjaival ismerkedhettünk meg illetve egy rövid prezentációt is láthattunk mindennapjaikról és településük történetéről.

Utunkat folytatva haladtunk tovább a Kanyaptai-völgyben Kassa városa felé, ahol egy átfogó városnézésben volt részünk. Ennek során megnéztük a régi városfal helyét. A Hóhér utcánál elmentünk a Hóhér bástyához, ahoI II.Rákóczi Ferenc törökországi emigrációjában otthonául szolgáló ház másolatát láthattuk illetve életéről kaptunk rövid ismertetőt. Utána folytattuk sétánkat a ma már múzeumként szolgáló kora középkori lakóház felé. A főtérre érve a csobogó mellett haladva láttuk az Andrássy és Wesselényi Palotát. A Városi Színház mellett elsétálva megálltunk a zenélő szökőkútnál. Bementünk a Szent Erzsébet dómba, ahol két csoportban lementünk az altemplomba, megnézni II. Rákóczi Ferenc és egyik fia, valamint Zrínyi Ilona sírját. Utána pedig a régi városkaput tekintettük meg, mely ma már a felszín alatt van, hiszen Kassa annyit töltődött az óta.

Buszra szállva Eperjes érintésével haladtunk tovább Lőcse városa felé, ahol egy rövid városnézésre került sor. Sajnos nem fért bele az időnkbe, hogy a Branyiszkói-hágóban kitérőt tegyünk és az Ördöglyuk-vizenyőbarlangot megnézzük. Csapatunk már nagyon vágyott, hogy e fárasztó és információkban rendkívül gazdag nap elfoglaljuk szállásunkat, így Lőcsén kevesebbett időzve, néztük meg fő látványosságokat: Szent Jakab templom, Városháza, Szégyenketrec, Thurzó-ház. Aztán a „lovak közé csaptunk”, hogy mihamarabb megérkezzünk a Tátra Hotelbe, mely 3 éjszakán át volt az otthonunk. Vacsora után ki-ki nyugovóra tért. Első este voltak még némi elhalkulási gondok, de a későbbiekben ez már jelentősen javult.

Másnap elindultunk, hogy Késmárkon egy városnéző sétát tegyünk, érintve az evangélikus templomokat, illetve a Tököli várat, melynek a várudvarát is körbejártuk. Újra buszra szálltunk majd egy fotó erejéig megálltunk a szolvák-lenyel határon. Majd kereszteztük a történelmi magyar-lengyel határt is a Bialka folyó völgyében. Itt egy sziklaszurdoknál megálltunk, ahol kavicsdobálással töltöttünk el egy kellemes fél órát a gyönyörű környezetben. Aztán továbbmentünk Nedec várához. Egy picit várni kellett, hogy sorra kerüljünk, de végül sikerült egy csoportban, némi tolongással kísérve végigmenni a termein és megismerkedni Magyarország legészakibb egykori határvárával, amely ma Lenyelország területén van. Innen tutajozni mentünk. Vöröstoronynál szálltunk fel és jó másfél órás tutajtúrát tettünk a Pienin - hegység között, a Dunajec folyó szurdokában. Egy jópáran ki is próbálhattuk a hajó irányítását, melyet hosszú botokkal végeznek. Erdősön újra buszra szálltunk és felkapaszkodtunk az Erdősi hágóba. Fotóztuk a Szepesi-Magurát és a környező hegyeket, végül visszatértünk a szállásunkra.

Harmadnap az egész napot a Magastátrában töltöttük. Előszőr Ótátrafüredre mentünk, ahonnan gyalogosan felkapaszkodtunk Tarajkára. Menet közben többször megálltunk áfonyázni. Vörös áfonyát már nem nagyon, de feketét még sokhelyen találtunk. Utunk során láthattuk milyen pusztítást tud végezni egy orkán, mely 2004-ben söprört végéig ezen a területen. Majd tovább a Nagytarpatak völgyében időztünk, ahol a bátrabbak a köveken ugrálva próbáltak átkelni a túlpartra. Végül pedig a Kistarpatak vízesésénél álltunk meg. Innen visszafordultunk a buszhoz. (Volt, aki hamarabb, mert egy hideg fürdőt vett a patakban, ezért némileg elázott). Átmentünk a Csorba tóhoz, mely már csodálatos őszi szinekben pompázott a környező hegyekkel körülölelve. Itt volt egy kis szabadidőnk, amikor vásárolhattunk kis emléktárgyakat otthonra. Visszatértünk szállásunkra, mert eleredt az eső. Így időben meg tudtunk vacsorázni (harmadszor is kaptunk rizst, sokak örömére).

Utolsó svédasztalos reggelink után, immár meglehetősen fegyelmezett társasággal indultunk utolsó programunkra. A Gömör-Szepesi-érchegység északi peremén, a Szlovák Paradicsom területén a Hernád áttöréséhez mentünk, a Csingóhoz. Felülről a Tamásfalvi - kilátóból gyönyörködhettünk a szurdok látványában. Többen egészen a sziklafalról lógatták le a lábukat a 150 méteres mélységbe. Majd egy meglehetősen botlasztó úton lejutottunk a Hernád völgyéhez. Itt volt, aki némi támogatásra szorult, mert elvágódott a köves úton. Némi késéssel érkeztünk vissza a buszhoz. Lőcsénél még megálltunk egy egészségügyi pihenőre, majd legközelebb Miskolcon, ahol elbúcsúztunk rendkívül kedves és sagítőkész idegenvezetőnktől. Fél nyolc körül értünk Battára szülők örömére. Elbúcsúztunk egymástól és mindenki ment haza kipihenni e négy nap kellemes fáradalmát. Rengeteg élménnyel és még több információval gazdagodtunk e négy nap során. Bízom benne, hogy a jövő évi hetedikeseknek is lesz lehetősége ebben a programban részt venni.

A Magas Tátrát "rámába rakni, hogy maradjon örök kép"

Barta Ágnes

A képes beszámoló innen tölthető le. (PowerPoint bemutató)

Határtalan emlékek a határon túlról

2018. szeptember 18-án, nem sokkal azután, hogy kezdetét vette idei tanévünk, a hetedik évfolyam, néhány nyolcadikos, hatodikos diák és tanáraik, Besenyei Tamás, Ripszám László, Szatmári Zoltán és jómagam elindultunk, hogy felfedezzük magunknak a Bánság déli vidékét.

Ezen a napon Nagycsanádon pihentünk meg először, itt találkoztunk idegenvezetőnkkel, aki az egész út során hihetetlen energiáról, türelemről, ismeretről, magyarságszeretetről tett tanúbizonyságot.

Ott álltunk Szent Gellért ezeréves szarkofágja előtt és hallgattuk a plébános úr szavait, aki óriási lendülettel mesélt nem csak a múltról, hanem a jelen problémáiról, az egyház szerepéről az oktatásban.

Legközelebb már Nagyszentmiklóson nyújtóztattuk ki tagjainkat, amikor Bartók Béla szülőháza előtt róttuk le tiszteletünket a helyi történésztársadalom kiemelkedő alakjának segítségével. Majd egy rövid séta után szerettük volna felkeresni a szép Nákó – kastélyt, ahol lehetőségünk lett volna megcsodálni Bartók eredeti fonográfját, sajnos azonban a felújítási munkák miatt, erről az élményről lemaradtunk.

Így azonban bőven maradt energiánk, hogy Csatádon megismerkedjünk a „bánsági svábok” életének sajátosságaival, berendezett szobabelső, kézműves tárgyak, és több mint ötven népviseletbe öltözött baba között sétálva. Az 1775-ben épült postaállomás épületének másik szárnyában az 1848 előtti generáció legnagyobb osztrák költőjének, Lenau Miklósnak életével és munkásságával bővítettük ismereteinket.

Az esti órákban érkeztünk meg szállásunkra, Boksánbányára. A panzió nagyon tetszett mindenkinek, bizony az osztálykirándulásokon ritkán találkozunk sarokkádas, franciaágyas szobákkal. Vendéglátóink nagyon kedvesek voltak, mindenben a segítségünkre voltak, igyekeztek, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt.

A második nap reggele már Resicabányán köszöntött minket, ahol a szabadtéri mozdonymúzeum gőzősei között szívtuk magunkba a friss levegőt. Innen utunk a Magyar Házba vezetett, ahol a Platanus egyesület tagjai láttak vendégül bennünket és mutatták be nekünk a resicai magyar közösség rendkívül értékes és lelkes munkáját, melyet mi iskolánk, énekkarunk hangfelvételeivel, szóróanyagával köszöntünk meg. Innen a helyi állatkertbe indultunk, ahol láthattunk albínó szarvast, etethettünk mosómedvéket, szemezhettünk tigrisekkel, barnamedvékkel.

A nap levezetése képpen kalandos túrára mentünk a Szemenik – Krassó-szurdok Nemzeti Parkba, mely igazi paradicsom a túrázók számára: patakon való átkelés, keskeny szurdokösvényen való egyensúlyozás, csúszás, esés, megmártózás … mosoly, nevetés, segítő kezek, fáradság, izzadságcseppek, formálódó közösségek.

Az esti pihenővel nem volt gond, mintha egy kicsit gyorsabban tért volna nyugovóra a társaság jó része.

Csütörtökön tízórainkat már Temesváron Dózsa György szobrának árnyékában, egy kis virágos parkban fogyasztottuk el. De hatalmas sétát tettünk a 300 ezres nagyváros más regényes történelmi helyein, vásárterein, Tőkés László házánál, hidjain át szakszerű idegenvezetés mellett.

Már elmúlt dél, mikor elindultunk új szállásunk felé Dévára. A közlekedés, az autópályák felújítása, mintha csak itthon jártunk volna. A nagy dugó miatt át is kellett alakítanunk programunkat: Buziásfürdő, ahol Deák Ferenc, sőt Ferenc József császár lábnyomaiban lépkedtük, és egy repülőgép szárnyai alatt pihentünk, után megálltunk Marosillyén. Itt az aranykort elhozó erdélyi fejedelem szülőhelyén, az egykori várkastély épen maradt lakótornyában Bethlen Gáborról néztünk meg egy kisfilmet, és hallgattuk meg a muzeológus érdekesnél érdekesebb történeteit, melyet a gyerekek síri csendben hallgattak végig.

Déván a református egyházközösség Melite házában (kollégium) várt minket az újabb szállásunk, melynek ablakaiból a dévai vár fenséges látványa köszöntött minket.

Kirándulásunk lassan a végéhez közeledett, de még mindig tartogatott számunkra száz meg száz csodát: Vajdahunyad, ahol a „Várak királyát”, a Hunyadi család egykori rezidenciáját jártuk be teremről teremre, a pincében megbúvó kínzókamrától a gyönyörű kilátást nyújtó tornyokig.

Majd Déva várához kapaszkodtunk fel, átérezve az ostromlók nehézségeit, bár nekünk ágyúkat nem kellett vontatnunk. A gyönyörűen felújított várból már siklón ereszkedtünk le.

Hamarosan pedig a Böjte Csaba nevével fémjelzett Szent Ferenc Alapítvány árvaházában ültünk, kicsit megszeppenve és nagyon meghatódottan. Hallgattunk, átéreztünk, elképzelni sem tudtuk mindazt, amiről egy bentlakó nagylány mesélt nekünk. Az épületben tett sétánk során látott képek azonban mindent igazoltak. Kincsestárunkat egy - egy sajátkészítésű ajándéktárgy vásárlásával gazdagítottuk, majd átadtuk adományainkat, talán egy kicsit segítve az ott élők életén, talán egy kicsit megmutatva, hogy bármennyire hírhedt is az évfolyam, a szíve nagy.

Fáradhatatlan társaságunk este még felvette a kesztyűt, pontosabban a focilabdát és egy focimeccsen bizonyította legyőzhetetlenségét a helyi csapattal szemben.

2018. szeptember 22. szombat, a hazaindulás napja. De nem a pihenésé, utolsó erőnkkel még felkapaszkodtunk Solymos várának romjaihoz, hogy megcsodáljuk a Maros lassan kanyargó folyamát. Közben az idő is szomorkássá vált, már esegetett az eső, így Máriaradnát csak a buszból néztük meg, de Arad városát nem hagytuk ki. A mártírok emlékművénél megemlékeztünk a hősökről, egy levert szabadságharcról, elköszöntünk idegenvezetőnktől és repültünk hazafelé.

Szívünk tele emlékekkel, testünkben az öt nap minden fáradalma, így érkeztünk haza, ahol a szülők már izgatottan vártak mindenkit.

Nagysándor József, az aradi tizenhárom egyik hősének szavaival zárom soraimat és kívánok a következő hetedik évfolyamnak élményekben gazdag, nagyon jó utat:

„De rettenetes volna most az elmúlásra gondolni, ha semmit sem tettem volna az életemben, …”

Éberl Klára
pedagógus

A képek itt nézhetők meg.