Százhalombattai Kőrösi Csoma Sándor
Sportiskolai Általános Iskola

2440 Százhalombatta,
Liszt F. sétány 10.
Telefon:
(23) 355-787,
06-30-242-7826
korosi@mail.battanet.hu

Alapítványi 1%
Adószám:
18667345-1-13





AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK

2023/24

2023.11.16. Játékos Sportverseny Diákolimpia városi elődöntő

Játékos Sportverseny Diákolimpia városi elődöntőjét elsöprő győzelemmel nyerte a Kőrösi! Irány a vármegyei elődöntő!

További képek megtekintése

 

Szánhúzó kutyával két keréken

Az Északi Szánhúzó Kutyások Sportklubja (ÉSZKSK) színeiben versenyzem a kutyás fogathajtásban. Érdemes rögtön tisztázni, hogy a dryland (szárazföldi) versenyeken négy fajta versenyszám van a szánhúzó kutyások számára. A „Canicross” a kutyás terepfutás, a gazdik hazánkban egy, de külföldön két kutyával is futnak. A másik szám a „Bikejöring”, azaz a kutyás terepkerékpározás, egy terepre termett bicajjal, amihez egy vagy két kutya köthető. A harmadik szám a „Dogscooter”, azaz egy nagy kerekű roller, amihez szintén egy vagy kettő kutya köthető be. A negyedik szám pedig az edzőkocsi, melyet hó hiányában alkalmaznak a szán helyett. Ez elé kettő vagy több kutya köthető be, például lehet kettes, négyes, hatos, nyolcas, tízes vagy éppen tizenhatos fogat is.

A hazai versenyeken együtt indulnak a klasszikus szánhúzó fajták – szamojed, szibériai husky, alaszkai malamut, grönlandi kutya, eszkimó kutya – és a más fajtába sorolható vagy keverék kutyák is, de a „Canicross” kivételével külön kategóriát képeznek a szánhúzó és nem szánhúzó fajták.

A hazai versenyek általában két naposak, ami azt jelenti, hogy ugyanazt a pályát mind a két nap teljesíteni kell, és az összeadódott időeredmény adja meg a végleges helyezést. Míg egy Európa-vagy Világbajnokság három napos futamot jelent, ami mind az állatokra, mind a gazdikra nézve is megterhelőbb. Eleve a felkészülésnél is már erre kell edzeni őket, meg magunkat is.

A magyar sportolók folyamatosan részt vesznek nemzetközi versenyeken is a környező országokban, és rendszeres résztvevői Európa- és világbajnokságoknak is. Nemzetközi szinten viszont már szétválnak a szánhúzó kutyák és egyéb kutyafajták. A nagy nemzetközi versenyek egy részén csak törzskönyvezett, fajtatiszta szánhúzó kutyákkal lehet indulni. Édesanyámmal a FISTC európai szervezet által rendezett Európa-bajnokságokon szoktuk indulni, nekem ez ebből a 3. versenyem.

Hét évvel ezelőtt, 7 évesen kezdtem el versenyezni Doni kutyával, aki egy border collie, aki ma már 11 éves. Fantasztikus érzés volt vele canicrossozni. 11 éves koromig csak futhattam, utána válthattam járművekre. 2019 nyári szünetében kaptam meg a bajnok kutyámat, Talvit. Akivel azóta is szinte mindig dobogón vagyunk. Talvival szinte eggyé válunk, nagyon érezzük egymást! Európa bajnoki arany, ezüst, és most a világbajnoki 4. helyet tudhatjuk magunkénak. Kétszeres Országos Bajnokok voltunk már

A mostani FISTIC világbajnokság pár gondolatban.

0. nap csütörtök: állatorvosi ellenőrzés, dopping vizsgálat, ünnepélyes megnyitó fáklyás, zászlós felvonulás.

1. nap péntek: első napi futam, sprint távon versenyeztem, 6,3 km volt. A pálya viszont nagyon embert próbáló volt már rögtön az első nap, fel volt ázva és esett folyamatosan az eső.

2. nap szombat: nekem a kívánságom valóra vált! ESETT A HÓ, de ennek csak én örültem nagyon, meg talán a gyerekek. Megnehezítette a pályát még jobban, veszélyesen csúszóssá vált.

3. nap vasárnap: utolsó napi futam. – teljesíteni tudtuk mind a három napot, ilyen körülmények között már ez is dicsőség. vasárnap este ünnepélyes körülmények között eredményhirdetés. Ahol csak az első hármat hívják ki.

Készítette: Szakács Teodóra Anna 8.a

 

2023.11.10.
Országos Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny

 

2023.10.25.
Játékos Sportversenyen 1.helyezést elért csapat

 

2023.10.25.
Kőrösi Amőba Verseny dobogósai

 

2023.10.20. MOL verseny

 

A Bolyai Matematika Csapatverseny országos döntősei

 

Harapós kisfarkas

Manapság már nem ér véget áprilisban a jégkorongidény, mint régebben. Augusztusban és szeptemberben több sikert is magáénak tudhatott iskolánk tanulója, Szabó Olivér. Augusztusban őt választották a Kárpáti Farkasok U12-es B korosztályában a hónap „Farkasává”, majd egy nemzetközi tornán ért el sikereket.

Szeptember 2-3. között rendezték meg Érden a VIII. Gyerek világbajnokságot. Itt egyéni regisztráció után sorsolták be a magyar és külföldi gyerekeket a különböző országok „válogatottjaiba”. Olivér az USA csapatába került. Harmadikak lettek, ami nem szégyen, hiszen a Kanada színeit képviselő gyerekek lettek a végső győztesek.

Nemrég pedig a 21-0-s győzelmet arató csapatban 4 gólt vágott a 6. a osztály kis termetű, de nagy szívű ifjonca.

Olivér korongvezetés közben

Augusztus Farkasai

 

Játékos sportverseny körzeti első fordulója

2023.10.05. megrendezett Játékos sportverseny körzeti első fordulójának nyertes csapata

 

2023.09.27. Kőrösi Atlétikai Nap győztesei

 

2022/23

XVIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpia

Békes Norbert (2.a) a XVIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjén 2. férfi korcsoportban első helyezést ért el kumite versenyszámban.

 

XVIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpia

Békes Lotti (2.a) a XVIII. Ippon Shobu Karate Diákolimpia országos döntőjén
2. női korcsoportban második helyezést ért el kumite versenyszámban, valamint negyedik helyezést ért el kata versenyszámban.

 

Bozsik-program

Békes János (2.a) az U9 Bozsik Fesztivál Iváncsa rendezvényen bátor játékáért dicséretben részesült.

 

Jégolvasztó Kupa

A Kárpáti Farkasok U12-es csapata Tatabányán megnyerte a Jégolvasztó Kupát. A csapat tagjaként Szabó Olivér 5.a osztályos tanuló 2 góllal és 7 gólpasszal járult hozzá a tornagyőzelemhez.

 

Kis Eszter

Kis Eszter (7.a) a Lotz János szövegértési és helyesírási versenyen
országos ötödik díjat nyert.

 

Kis Eszter

Kis Eszter (7.a) a XI. Kecske kupa területi fordulóján
első helyezést ért el.

 

Kis Eszter

Kis Eszter (7.a) a megyei matematika verseny döntőjében
második helyezést ért el.

 

Kis Eszter

Kis Eszter (7.a) a Zrínyi Ilona matematikaverseny Dél-Pest vármegyei forulóján
XVI. helyezést ért el.

 

LÜK

Antal Zalán (3.b) a megyei matematikaverseny döntőjében
második helyezést ért el a harmadik évfolyamosok között.

 

Antal Zalán

Antal Zalán (3.b) a megyei matematikaverseny döntőjében
második helyezést ért el a harmadik évfolyamosok között.

 

XXI. Ippon Shobu Karate Országos Bajnokság 2023

Békes Norbert (2.a) a Sárvár Kupán utánpótlás fiú II. korcsoportban
második helyezést ért el KATA versenyszámban.

 

XXI. Ippon Shobu Karate Országos Bajnokság 2023

Békes János (2.a) a Sárvár Kupán utánpótlás fiú II. korcsoportban
harmadik helyezést ért el KATA versenyszámban.

 

Török Lóránt

Török Lóránt László 5.a osztályos tanuló 2023.03.04-én
a Budaörs Kupán DIÁK A 35kg kategóriában
bronzérmet szerzett.
További szép judo sikereket kívánunk neki!

 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 7.a osztályos tanulónk
2023. február 26-án Sárisápon megrendezett Winter Wonderland Kupán Scooter C1 - FCI - W versenyszámban első helyezést ért el.

 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 7.a osztályos tanulónk
a szerbiai Novi Knezevac-ban megrendezett nemzetközi versenyen női Bikejöring versenyszámban második helyezést ért el.

2022-ben Olaszországban megrendezett Kutyafogathajtó Európabajnokságon, kutyás terepkerékpározás kategóriában szintén második helyezést ért el.

 

Sikeres Origo Junior Nyelvvizsga

Gyótár Márk, 5.a osztályos tanulónk január közepén az Origo Nyelvvizsgaközpont Junior Nyelvvizsgáján vett részt, ahol kiemelkedően szép eredményt ért el. A komplex vizsga szóbeli és írásbeli részből állt össze. A vizsgabizottság Márk szóbeli vizsgateljesítményét 100%-ra, írásbeli munkáját pedig 74%-ra értékelte.

További szép sikereket és pozitív élményekkel teli nyelvtanulást kívánunk neki!

 

Történelem versenyen voltunk…

2022. november 11-én rendezte meg az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium humán tanulmányi versenyét a nyolcadik évfolyamos diákok számára. Az írásbeli feladatot a kerettantervnek megfelelően a teljes történelem tananyagból állították össze, az ókortól az első világháborút lezáró békéig.

A versenyen összesen 32 fő vett részt, köztük El Amin Olivér és Orosz Máté 8.a osztályos tanulóink is. Olivér a 11. Máté pedig a 13. helyen végzett. Köszönjük a szervezőknek a verseny lebonyolítását, a fiúknak pedig gratulálunk a gyönyörű eredményhez. Nagyon büszkék vagyunk Rájuk!

Márkus László
szaktanár

 

Czakó Patrik

Czakó Patrik (8.b) az iskolánkat képviselve
a Nagykőrösön rendezett Áltános és Középiskolások Pest megyei Bajnokságán, 20 lövéses légpisztoly versenyszámban megyei bajnok lett,
így bejutott az országos döntőbe.



 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 7.a osztályos tanulónk
a 10. Szigetköz-Vének Kupa Nemzetközi Kutyafogathajtó Versenyen
BJ 1 FCI WOMEN kategóriában második helyezést ért el,
a Gyömrői Forest Run 2022. Dogscooter, Bikejörning, Canicross Kupán
BJ 1 FCI - WOMEN kategóriában második helyezést ért el,
valamint a Magyar Kutyasport Szövetség 2022. évi
Dryland Országos Kutyafogathajtó Bajnokságán
első helyezést ért el
1 kutyás junior kerékpáros kategóriában.

 

Ippon Shobu Magyar Bajnokság és Utánpótlás Kupa

Békes Lotti (2.a) az Ippon Shobu Magyar Bajnokság és Utánpótlás Kupán
I. haladó lány korcsoportban második helyezést ért el
kumite versenyszámban.
Az I. utánpótlás lány korcsoportban
első helyezést ért el kumite versenyszámban,
második helyezést ért el kata versenyszámban.

 

Ippon Shobu Magyar Bajnokság és Utánpótlás Kupa

Békes Norbert (2.a) az Ippon Shobu Magyar Bajnokság és Utánpótlás Kupán I. utánpótlás fiú korcsoportban első helyezést ért el kata versenyszámban. Harmadik helyezést ért el kumite versenyszámban.

 

Országos ippon-shobu karate bajnokság

Békes Norbert (2.a) a VII. Palóc kupán I. utánpótlás fiú korcsoportban egyaránt első helyezést ért el kihon ippon kumite versenyszámban, és kata versenyszámban.

 

Bozsik-program

Békes Norbert (2.a) az U9 Bozsik Fesztiválon csapata legjobbjaként dicséretben részesült.

 

Két hold krumpli termését faltuk fel!

Mindenki örömmel készült az immár sok éve megrendezett székesfehérvári Sült Krumpli Kupára, amely a fiatal játékosok évadzáró tornája szokott lenni. Aki már tavaly vagy azelőtt is szerepelt rajta, emlékezett a jó meccsekre és arra a sok sült krumplira, amit egy fehérvári szponzor támogatását élvezve falt be tavaly. Többségben voltak azok, akik először vettek részt efféle rendezvényen.

Rengeteg szülő, barát, testvér, rokon kísérte el a játékosokat. Segítségük nélkül nem mi lettünk volna a legnépesebb csapat. A képeken is látható, hogy a mi klubunkból több játékos érkezett, mint a többiből – együttvéve. Köszönjük a segítséget minden szülőnek, akik a gyerekeket fuvarozták!

A Balázs-család egy gyönyörű molinóval és sok-sok ásványvízzel támogatta a csapatot. Köszönjük a segítséget Szatmári Zoli bácsinak, a Kőrösi sportrajongó könyvtárosának, akit lenyűgözött – nemcsak a játék, a hajtás, hanem a torna sportszerű szelleme is!

Köszönjük a rendező klub, a Fehérvár RC tagjainak a torna megszervezését, lebonyolítását.

A sok meccs után a játékosok boldogan bendőzték a megérdemelt kolompért, szerencsére nemcsak ebben tűntek ki.

Tóth Sándor

Diákjaink a Fogócska SE színeiben három korosztályban (U10, U12, U14) öt csapattal képviseltették magukat a tornán. Jó hangulatú (káromkodás nélküli!), üresjárattól mentes mérkőzéseket vívtak szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással. Három első és két második hely lett az eredménye. Mindazonáltal nem ez a legfontosabb, hanem az, hogy kialakult bennük a mozgás, a sport, a rögbi szeretete. Mi sem bizonyítja ezt ékesebben, minthogy sokadszor is vállalták a többszöri átszállásos tömegközlekedést. A lényeg: eljutni a megmérettetés helyszínére!

Bravó lányok! Bravó fiúk! Bravó edzők!

Szatmári Zoltán

Eredmények:

U10 korosztály:
1.helyezés:
Balázs Amira 4.a,
Bredoczki Máté 2.b,
Vass Kornél 3.a,
Pál Csongor 2.a,
Varga Kevin 5.a
U14 korosztály, fiúk
1.helyezés:
Lehoczki Attila 7.b,
Németh Richárd 8.a,
Schweig Szebasztián 6.a,
Danka Máté 6.b,
Bredoczki Kornél 6.b
U12 korosztály
2.helyezés:
Benedek Nikoletta 5.a,
Teizinger Petra 5.b,
Vass Péter 6.b,
Csizmarik András 5.b
U14 korosztály, lányok
1.helyezés:
Oltósi Annamária 6.a,
Oltósi Dorina 6.a,
Ferencz Kleopátra 6.a,
Teizinger Petra 5.b,
Balázs Jázmin 6.b,
Dékány Nikoletta 7.b

 

Országos ippon-shobu karate bajnokság

Békes Lotti (2.a) a VII. Palóc kupán I. utánpótlás lány korcsoportban első helyezést ért el kihon ippon kumite versenyszámban, míg kata versenyszámban második helyezést ért el.

 

Országos Lovastorna

Sandy-Barcsay Lili (5.a) a hétvégén a Nemzeti Lovardában megrendezett Országos Lovastorna versenyen csapatkűrben első helyezést ért el, egyéniben pedig negyedik lett.

 

Két dobogós helyezés a Duna Kupán

A képen látható népes mezőnyben indult két csapatunk Esztergomban a hagyományos Duna Kupán. Az U12 a harmadik helyen végzett, hősiesen harcolva. Először a velencei csapatot győzték le fölényesen, az elődöntőben a Budapest Dragons (az amerikai iskola) gárdájától vereséget szenvedtek. A bronzmeccsen végül nagy küzdelemben egy céllal múlták felül ellenfelüket, a harapós Fekete Oroszlánok gárdáját.

Tagjai: Ferencz Kleopátra (6.a), Oltósi Annamária, Balázs Amira (4.a), Balázs Jázmin (6.b), Bredoczki Áron (6.b), Vass Péter (6.b), Bodnár Zsolt (6.a), Pup Csilla (3.a), Bredoczki Máté (2.b).

A tornagyőzelemre esélyes U14 a budapesti francia iskola legyőzése után a döntőben egy céllal kikapott a Dragonstól 4-3 célaránnyal. Igaz, vezettünk két céllal, de akkor szervezetlen lett a játékunk, és fordított a kemény ellenfél. Sokat kellett dolgozni ezért – nekünk… Nem baj, a csapat talán tanul ebből, nemsokára visszavágó az őszi diáktornán, a Kincsem Parkban.

A csapat tagjai: Kapócs Roland (6.a), Lehoczki Attila (7.b), , Pup Levente (6.a), Bodnár Zsolt (6.a), Bredoczky Áron (6.b), Vass Péter (6.b), Danka Máté (6.a), Németh Richárd (8.b), Oltósi Annamária (6.a), Ferencz Kleopátra (6.a)

Tóth Sándor

 

Aranyérem a judoversenyen

Török Lóránt László 5/A osztályos tanuló 2022.09.17-én Egerben megrendezett XXIII. Tóth Péter judo emlékversenyen Diák "B" korosztály 32kg-ban aranyérmes lett.

Büszkék vagyunk rá!

 

2021/22

Kiváló tanulók és versenyeredmények - Városi díjátadó

Június 23-én a Díszteremben rendezték meg hagyományosan a városi ünnepséget,ahol városunk iskoláinak a legjobb tanulmányi eredményt elérő tanulókat és a felkészítő pedagógusokat díjazták,köszöntötték.

Iskolánkban a következő tanulók és felkészítőik kaptak elismerést:

Tanulmányi Versenyekért Díj:
Megyei szintű tanulmányi verseny elért helyezés:
névosztálya verseny megnevezésehelyezésfelkészítő pedagógus
Gyurkó Noel2.bLÜK Komplex Verseny3.Legényné Berzy Beáta
Rozbora Richárd3.aMegyei Matematikaverseny2.Szabóné Pálházi Mária
Kálmán Nóra Kitti5.bMegyei Matematikaverseny1.Kiss Tiborné
Kis Eszter Anna6.aMegyei Matematikaverseny2.Várnagyné Dávid Zsuzsa
Czakó Patrik Márk7.bMegyei Matematikaverseny1.Nagy Róza
Országos szintű tanulmányi versenyen elért helyezés:
Sandi-Barcsay Boglárka7.bXX. Országos Életvitel Verseny5.Kiss Tiborné

Gratulálunk iskolánk tanulóinak a kiemelkedő tanulmányi eredményekhez és a pedagógusoknak a sikeres felkészítéshez!

Iskolavezetőség

Kiváló tanulók és versenyeredmények - Városi díjátadó

 

Judo

Pup Csilla 2.a 2022.04. 22-én a Magyar Judo Szövetség által rendezett Nage no kid versenyen arany minősítést szerzett.

 

Év legjobb utánpótlás sportolója

Balogh Noémi 8.b 2022.05. 27-én Testnevelési és Sport Elismerő Oklevelet kapott az "Év legjobb utánpótlás sportolója egyéni lány ezüst fokozatban" a városi díjátadó gálán.

 

Karate éremeső

Békes Norbert, Békes Lotti, Békes János 1.a kiváló eredménnyel vettek részt a Nemzetközi JKA Karate Bajnokságon UP1 korcsoportban.

Békes Norbert 1.a Kumite versenyszámban első helyezést ért el, míg Kata versenyszámban második helyezést ért el.

Békes Lotti 1.a Kumite versenyszámban második helyezést ért el, míg Kata versenyszámban harmadik helyezést ért el.

Békes János 1.a Kumite versenyszámban második helyezést ért el, míg Kata versenyszámban negyedik helyezést ért el.

 

Bozsik-program

Horváth Szabolcs 1.a az iváncsai IV. Fesztiválon csapata legjobbjaként dicséretben részesült. Békes Norbert 1.a szintén az iváncsai IV. Fesztiválon nyújtott látványos játékáért részesült dicséretben. Békes János 1.a a III. tavaszi fesztiválon kiváló játékáért dicséretben részesült.

 

Mindent dobj el

Budaházi Áron 3.a osztályos tanuló a „Mindent dobj el” címen meghirdetett vers- és prózamondó versenyen vett részt, amit a Százhalombattai Hamvas Béla Városi Könyvtár szervezett. Várnai Zseni: Tavasz című versét szavalta el.

A verseny döntőjében Áron 3. helyezést ért el.

A díjátadó gála 2022. június 3-án lesz, a Battai Könyvünnep napján.

További sok sikert kívánok Áronnak!

Szabóné Pálházi Mária
felkészítő pedagógus

A városi Vers-és prózamondó versenyen több tanulónk is sikeresen szerepelt: Szabó Marcell (5.a) 1. helyezést ért el, Szecskó Linda (6.a) 3. lett. Felkészítő tanáruk Vócsa Szilvia volt.

 

Országos technika és Életvitel verseny

2022. május 13-14-én rendezték Szegeden az Országos technika és Életvitel versenyt Ergonómia témakörben, melyre iskolánk 7.b osztályából Andrási Patricíát, Juhász Jellát és Sandi-Barcsay Boglárkát nevezte és kísérte el Kiss Tiborné Zsuzsa néni. A verseny két részből állt: egy gyakorlati részből, ahol a lányoknak 2 és fél óra alatt méretarányosan megtervezni és papírból a tervek alapján elkészíteni papírból egy ergonómikus konyhát. Másnap, pedig egy elméleti feladatlapot kellett kitölteni mindegyiküknek.

A feladatok megoldása között részt vehettünk egy szegedi kaladtúrán és megismerhettük a szegedi napsugaras tájházat. Tájházban nemezelni, csempét festeni és kalácsot lehetett sütni nemcsak a gyerekeknek, hanem a vállalkozó kedvű pedagógusoknak is.

Csapatunk a 13 résztvevő közül a 7. helyezést szerezte meg szoros küzdelemben.

Sandi-Barcsay Boglárka az elméleti feladatlap kitöltésével az 5. legjobb helyezést érte el 39 résztvevő közül.

 

Bozsik-program

Váraljai Bálint 1.a az iváncsai U9 Bozsiktornán nyújtott kiemelkedő teljesítményéért dicséretben részesült, mint a csapat legjobbja.

 

Jégkorong gyermek világbajnokság

Május elsején az érdi jégcsarnokban gyermek világbajnokság néven, országos jégkorong torna lett megrendezve 144 gyermek részvételével.

Szabó Olivér 4.a osztályos tanulónk a csapatával a 6. helyezést érte el.

Szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

 

Éremeső a Nyuszi Kupán

Wirth Emma számára, aki a 3. a sportiskolai osztály tanulója a Húsvét váró úszóverseny éremesőt hozott. Öt éremmel gazdagodott gyűjteménye.

A versenyt 2022.04.10-én rendezték Százhalombattán. Emma a Nyuszi Kupán az alábbi eredményeket érte el:

100 méter pillangóúszás, egyéni 1. helyezés;

4x50 méter gyorsváltó, csapat 1. helyezés;

50 méter pillangóúszás, egyéni 2. helyezés;

100 méter gyorsúszás, egyéni 3. helyezés;

50 méter gyorsúszás, egyéni 3. helyezés.

Szívből gratulálunk, és további sok sikert kívánunk!

 

Bozsik-program

Kasik András 4.a a 6. Érdi VSE KK Tornán nyújtott kiemelkedő teljesítményéért
dicséretben részesült.

 

Judo

2022.03.13.-án került sor Budaörsön a XI.Budaörs kupa megrendezésére.
Török Lóránt 4.a a diák "B" korosztály, 32kg súlycsoportban a
3. helyezést szerezte meg.
Az érmet 92' Barcelona ezüstérmesétől Csák Józseftől vehette át.

 

Műlovas verseny

2022.03.06-án a Fővárosi Nagycirkusz Artista Műhelyében
megrendezésre került műlovas versenyen
Sandi-Barcsay Lili 4.a osztályos tanulónk egyéni kűrben 2. helyezést, csapatkűrben 1. helyezés ért el.
Sok sikert kívánunk az áprilisi országos bajnokságra!

 

Karate országos utánpótlás bajnokság

A Gödöllőn február 26-án megrendezésre került V. Saino kupa Ippon Shobu diák karate országos utánpótlás és haladó bajnokságon az 1.a osztályos tanulóink szép eredményeket értek el.

Békes Norbert 1. és 2.helyezést, Békes Lotti 3. helyezést, Békes János 3. és 4. helyezést értek el.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk. További sikereket kívánunk!

 

Wirth Emma

Wirth Emma 3.a osztályos tanulónk 2022. február 13-án
a Százhalombattán megrendezésre került
Szalai János úszás emlékversenyen a VUK SE színeiben
egyéni 100 méter pillangó úszásban második helyezést ért el.
4×50 méter lány gyorsváltóban harmadik helyet ért el Emma és csapata.
Nagyon büszkék vagyunk rá. További sikereket kívánunk!

 

Balogh Noémi

Balogh Noémi 8.b osztályos tanulónk február 12-én Pusztaszabolcson
a Négy Évszak Maraton téli fordulóján második helyezést ért el.

 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 6.a osztályos tanulónk
a Németországban tartott "Internationales Schlittenhunderennen"
Európa bajnokságon
EM Velo-1-J kategóriában első helyezést ért el.

 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 6.a osztályos tanulónk
a Magyar Kutyasport Szövetség 2021. évi
Dryland Kutyafogathajtó Országos Bajnokságon,
1 kutyás bikejöring junior kategóriában első helyezést ért el.

 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 6.a osztályos tanulónk a 2021. évi
Mikulás Kupa Nemzetközi Kutyafogathajtó Versenyen,
bikejöring junior kategóriában második helyezést ért el.

 

Czakó Patrik

Czakó Patrik 7.b osztályos tanulónk a Toldi rajzversenyre benyújtott
„Hős lovag születik” című pályaművét különdíjjal jutalmazta
a Kecskemétfilm szakmai zsűrije.

 

Szakács Teodóra

Szakács Teodóra 6.a osztályos tanulónk a 25. Nemzetközi Kutyafogathajtó Verseny és Szánhúzókutyás Hétvégén bikejöring junior kategóriábanelső helyezést ért el.

 

Fodor Zsombor

Fodor Zsombor 7.b osztályos tanulónk november 11-én a százhalombattai Matrica Kupán második helyezést ért el 4×50 m gyors váltóban,
november 13-án a Dunaújvárosban az Intercisa Kupán 200-m-es pillangóúszásban első helyezést ért el.
December 4-én százhalombattai Mikulás Kupán 100 m vegyes, 50 m pillangó, 100 m gyors és 4×50 m gyorsváltó versenyszámokban szintén első helyezést ért el.

 

Czakó Patrik

Czakó Patrik 7.b osztályos tanulónk november 28-án a "Győr 750 Open"lövészverseny 10-m-es serdülő kategóriájában első helyezést ért el.

 

Czakó Patrik

Czakó Patrik 7.b osztályos tanulónk november 27-én a Serdülők Országos bajnokságán légpisztoly 20 lövéses verseny számban második helyezést ért el.

 

Kálmán Nóra

Kálmán Nóra 5.b Dunaújvárosban két érmet is szerzett:
harmadik helyezést ért el 200m háton,
harmadik helyezést ért el gyorsváltó versenyszámban.

A Matrica kupáról 6 érmet vihetett haza:
második helyezést ért el 200 m gyorson,
második helyezést ért el 100 m háton,
második helyezést ért el 50 m gyorson,
harmadik helyezést ért el 50 m háton,
harmadik helyezést ért el gyorsváltóban,
harmadik helyezést ért el az idősebb korosztály gyorsváltójában is.

 

Judo aranyérem

A Budapest bajnokságon Pup Levente 5.a első helyezést ért el,
míg Török Lóránt 4.a az ötödik helyen zárt.

Pup Levente

Török Lóránt

 

Négyévszak maraton

Pusztaszabolcson az év minden évszakában megrendezésre került
egy-egy 10,4 km távú futóverseny.
Balogh Noémi 8.b télen, tavasszal és nyáron első helyezést ért el,
míg ősszel harmadik helyezést.
Összesítésben, korosztályában első helyezéstért el.

 

Tisztelet a Hősöknek

Az Október 31-én megrendezésre került
"Tisztelet a Hősöknek" egyéni és váltófutáson
Balogh Noémi 8.b és édesanyja, Lak Tünde 30,5 km-t futottak párosban.
A Cat Runners duó 02:32:24-s idővel a dobogó második fokára állhatott fel.

 

Légpisztoly

A szegedi lövészversenyen, légpisztoly 40 lövéses versenyszámban
harmadik helyezést ért el Czakó Patrik 7.b

 

Jégkorong Őszi Bajnokság

A Kárpáti Farkasok Jégkorong Csapatával az Őszi Bajnokságon
második helyezést ért el Szabó Olivér 4.a

 

XXII. Tóth Péter Emlekverseny (Judo)

2021.09.18 Egerben, XXII. Tóth Péter Emlekversenyen
harmadik helyezést ért el Pup Levente 5.a

 

2020/21

Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny

Az Országos Lotz János szövegértési és helyesírási verseny döntőjében minden várakozást felülmúlva, nagyon szép eredményeket értek el:

harmadik helyezést ért el Udvarhelyi-Kun Izabella 4.b

hatodik helyezést ért el Koncz Bianka 4.b

szintén hatodik helyezést ért el Mihályi Marcell 4.b

hetedik helyezést ért el Jászi Adél 4.b

Gratulálunk felkészítő tanáruknak Versits Lászlónénak is!

 

Okoskodó matematikaverseny

A Százhalombattai 1. Számú Általános Iskola által meghirdetett tankerületi Okoskodó többfordulós matematikaersenyen
harmadik helyezést ért el:
Antal Zalán 1.b
második helyezést ért el:
Udvarhelyi-Kun Izabella 4.b
harmadik helyezést ért el:
Bredoczki Áron 4.b

 

Vers- és prózamondó verseny

A 2021-es Virtuális Városi Vers- és Prózamondó Versenyen
első helyezést értek el:
Szecskó Linda 5.a és Geier Krisztián 8.b


Felkészítő tanár: Vócsa Szilvia

 

Pup Levente judo-eredményei

Pup Levente ebben a tanévben is remekelt a judo versenyeken.
2020.10.11 Százhalombatta Regionális verseny
Diák C korosztály - 50kg 2.helyezett.
2020. 11.14 Győr Országos Bajnokság
Diák C korosztály - 50kg 3. helyezett.
2021.03.06 Cegléd Regionális verseny
Diák B korosztály - 55kg 3. helyezett.
2021.05.22 Győr Magyar Kupa
Diák B korosztály - 55kg 7. helyezett.

 

UTE Judo csarnok Budapest Regionális verseny

UTE Judo csarnok Budapest Regionális verseny Diák "C" korosztály 30kg-ban
második helyezést ért el Török Lóránt 3.a

 

Arany János Magyarnyelvi Verseny

Az Arany János Magyarnyelvi Verseny online döntőjén
hatodik helyezést ért el Kis Eszter Anna

kilencedik helyezést ért el Czakó Patrik

Felkészítő tanáraik: Somogyi Anita, Szatmári Zoltán.

 

Megyei Matematikaverseny

Pest megyében a Megyei Matematikaverseny - 2020/21
az ötödik évfolyamon
első helyezést ért el Kis Eszter Anna

ötödik helyezést ért el Izsó Kornél Zétény

és hatodik helyezést ért el Szabó Antal

Felkészítő tanár: Várnagyné Dávid Zsuzsa.

az hatodik évfolyamon
első helyezést ért el Czakó Patrik

Felkészítő tanár: Nagy Róza.

 

Judo regionális rangsor verseny

Török Lóránt 3.a osztályos tanuló Cegléden az Ungvári Miklós judocsarnokban rendezett judo regionális rangsor versenyen a Diák C korosztály 27-kg-os csoportjában ezüstérmet szerzett.Az érmet Hajtós Bertalan olimpiai ezüstérmestől vette át.

 

MSSZ Országos Bajnokság

Czakó Patrik 6.b osztályos tanulónk a Százhalombattai Lövészklub ifi csapatának tagjaként, az MSSZ Országos Bajnokságon, 10 m-es légpisztoly 20 ifi fiú versenyszámban harmadik helyzést ért el.

 

Bolyai Matematika Csapatverseny Körzeti döntő

A Bolyai Matematika Csapatverseny Körzeti döntőjében hatodik helyezést ért el a 37 csapatból a 7.a.osztály
Makhult Lili,
Tomori Laura
és Krausz Vivien

alkotta csapatunk.

 

Bolyai Anyanyelvi Versenyen a Körzeti döntő

A Bolyai Anyanyelvi Versenyen a Körzeti döntőben hetedik helyezést ért el csapatunk 34 csapat közül,melynek tagjai:
Bálint Dorottya,
Laczkó Lívia Virág
és Geier Krisztián

8.b osztályos tanulók.

 

Magyar Bajnokság Országos döntő

Engler Ádám 8.b-s tanulónk,
kiváló judósunk Győrben a Magyar Bajnokság Országos döntőjében a Serdülő B fiú kategóriában harmadik helyezést ért el.

 

Általános-és Középiskolások Pest Megyei Bajnokság
Lövészet Országos döntő

Czakó Patrik 6.b-s kiváló lövészünk Az Általános-és Középiskolások Pest Megyei Bajnokságán az általános iskolás fiúk között, pisztolyban megyei bajnok lett és továbbjutott az országos döntőbe.

Czakó Patrik 6.b osztályos tanuló a Lövészet Országos döntőjében ,korosztályában a légpisztoly 20 lövéses versenyszámban 4. helyezést ért el.

 

Városi szavalóverseny

Geier Krisztián 8.b-s tanulónk a városi szavalóversenyen első helyezést ért el.

 

Városi "A város és nemzet határok nélkül" című rajzpályázat

A városi "A város és nemzet határok nélkül" című rajzpályázaton Csepelényi Dóra 2.b-s tanuló első helyezést ért el.A zsűri értékelése alapján Ő nyerte meg a fődíjat is.

 

Az oldal javascriptet használ. Kérem engedélyezze a futtatását

© 2009. Kőrösi Csoma Sándor Sportiskolai Általános Iskola - Százhalombatta. Minden jog fenntartva.